Településtörténet
Nógrádkövesd településtörténete
E-mail Nyomtatás PDF
Tartalomjegyzék
Nógrádkövesd településtörténete
A falu 1848-tól az első világháborúig
Nógrádkövesd az I. Világháború után
A falu története az 1956-os forradalom után, napjainkig
Színjátszás a faluban
Minden oldal

 

 

 

 

Nógrádkövesd az I. Világháború után

Az I. Világháború a falu életére nagy hatással volt, gazdasági és politikai téren is. A háború miatt munkaerőhiány lépett fel, sok volt a meg nem művelt föld, így sok családnál nagy volt a nélkülözés. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik mások nehéz helyzetét kihasználva jutottak előbbre, meggazdagodtak. A háború miatt sokan el is költöztek a szülőföldjükről.

Ez Nógrádkövesden is így alakult. Az I. Világháborúban a községből katonai szolgálatot 75-en teljesítettek, s közülük 13-an áldozatul estek: Báró Jeszenszky László, Dancsok Pál, Dobrocsi Ferenc, Filip Vince, Gyurcsányi István, Horváth Mihály, Knyazoviczki Ágoston, Obrtál György, Pleva János, Tácsik István, Teknős István és Terényi Imre.

A nógrádkövesdi kántortanító a harctéren szerzett sebesülése következtében Balassagyarmaton halt meg, szilánk sebezte meg a felső jobb karját a ravaruszkai harctéren: a seb még nyitott volt, amikor tífusz és kolera elleni oltást kapott, aminek következtében vérmérgezés folytán meghalt. Helyére Hegedűs Bertát, Rófusz Gábor magyarnándori esperes, tanfelügyelő hugát választották meg nógrádkövesdi tanítónak.

1917. január 20-án a berceli plébániára távirat érkezett a katonai parancsnokságtól, melynek szövege a következő volt:

„A katonai bizottság harang átvételére 27-én érkezik. Akadályoztatás esetén kérem helyettest állítani. Gyapay hadnagy”

Még e hónap 22-én a plébánián megjelent három katona, előmutatva igazolványukat, hogy a harangot elvihetik. Nógrádkövesden a nagyobb harang került volna regvirálás alá, de miután a kisebb harang meg volt repedve, kérésre a regviráló hadnagy a kisebb repedt harangot vitette el.

1919 januárjában a földbirtok rendeletről szóló törvényt nagy lelkesedéssel fogadták a faluban. Földosztó bizottságot alakítottak: Verner János választották elnöknek. A törvény értelmében egy mérnök és egy gazdatiszt érkezett a községbe. Egy hónapig tartózkodtak a faluban és a földosztás előkészítése végett egy ügyvédre vártak, aki jogi szakértőként működött volna közre. Az ügyvéd késett, közben 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és a kormány emberei a megváltozott helyzet miatt elhagyták a községet.

Tojást, csirkét, sertést és szarvasmarhát kellett beszolgáltatni. Sok embert elvittek munkára (pl.: pékekhez segíteni a hadsereg részére sütött kenyér elkészítéséhez). Azonkívül elvitték a marhákkal az embereket is, akik mint hajcsárok dolgoztak. Magát a földesurat nem bántották, de voltak olyanok is, akik hibáztatták abban, hogy a Nógrádkövesd és Bercel község között létesítendő összekötő köves utat nem engedélyezte a birtokán megépíteni, hogy az ő földjén ne járjanak a parasztok keresztül. A Tanácsköztársaság bukása után még néhány hétig voltak román katonák a faluban. A románokat ellenségnek tekintették, mert ők is úgy viselkedtek a faluval szemben mint ellenségek.

1920-ban a nógrádkövesdi tanítónő betegségben meghalt. Helyére az iskolaszék Podlipszky Lajos (írják Podlipszkinek is) berceli lakost,  Podlipszky József iskolaszéki gondnok fiát választotta meg, egyhangúlag, pályázati hirdetés mellőzésével. 1921-ben sok huzavona, alkudozás után sikerült egy Szlezák László nevű harangöntővel Budapesten megegyezni az regvirált harang pótlásáról. Az elkészült harang október 7-én érkezett meg a nógrádkövesdi vasút állomásra. Itt felvirágozott kocsira tették és Bercelre vitték megszentelni, melyet az egész község körmenettel kísért Bercelre és vissza Kövesdre is. Ez alkalommal Báró Jeszenszky Sándor egy nagyobb csengőt ajándékozott a kövesdi haranglábnak, amely az ún. lélekharang volt. Podlipszky Lajos és a nagyszámú osztály; az iskolában hosszú ideig csak egy tanító volt:

 

A tanítók és az iskolaszék elnökei számtalanszor váltották egymást, és jöttek újabb személyek is. Később: 1959-ben átadták a két tantermes iskolát, amelyhez egy szolgálati lakás is tartozott. 1963. szeptember 1-én a nógrádkövesdi Általános Iskolába jöttek tanulni Becske és Galgaguta felső tagozatos diákjai. Először Fakarusz, később autóbusz szállította az iskolába a diákokat.1966. Szeptemberétől a szécsénkei iskolások is a nógrádkövesdi iskolába jöttek tanulni.

Dancsok Ignác nógrádkövesdi lakos, a Legénd felé vezető úton, a Külső (Világos) pusztán, kőkeresztet állíttatott fel, melynek fenntartására 500 koronás alapítványt tett. A keresztet Pünkösd hétfőjén szentelték meg főhatósági engedéllyel, amikor a kövesdi hívek a körmenet részeként mentek a kereszthez. Ezt a kőkeresztet 1989-ben az eredeti helyén lebontották és felállították a falu szélén (a Galgaguta felé vezető út bal oldalán).

1923-ban Nógrádkövesd község vállalta az iskolának és a kántor lakás tűzifával való ellátását, majd 1925-ben átvállalta az iskola gondozását a hitközségtől. Ebben az évben nyitották meg a Szanda hegységben lévő andezit kőbányát. A követ Nógrádkövesdre fa állványú kötélpályán szállították. A követ a megrendelőnek vasúti vagonokban juttatták el. A bánya megnyitása nagy gazdasági fejlődést jelentett a falu életében. Sokan jártak ide dolgozni a környező településekről. A kövesdiek főleg a vasúti rakodóknál, a szomszédos községek lakói - szandaiak, becskeiek, berceliek - a bányákban, a kőfejtőkben dolgoztak. A működésről a történet második felében lehet olvasni bővebben. A zsellérség a kapott földek ellenére is kevés földdel rendelkezett, kénytelen volt részmunkát vállalni a földbirtokosnál. A részmunka a háború előtti részmunka alapján működött, a kukoricát negyedéből, a gabonát 12-13-adából művelték, viszont a hazaszállítást a zsellér felé már nem oldotta meg a földbirtokos.

Érdekesség, hogy 1928 telén –31 C fokot mértek a faluban vagy és annak környékén. Az erdőben volt olyan fa, amely nagy reccsenéssel széthasadt a hidegben.

Az urasági cselédség kizárólag természetbeni járandóságot kapott, a pénzjárandóság csekély volt. A cselédeknek nem volt pihenőnapjuk sem. Évi fizetésük: csekély mennyiségű gabona, egy-két kocsi gally, tüzelő és az ún. konvenciós föld volt. Ez utóbbin a cselédek saját célra azt termelhettek, amit akartak.

A parasztság egyre inkább rátért a burgonyatermesztésre, a rozs mellett is már egyre inkább búzát termeltek gabonának. A cukorrépa termelés is növekedett, ezt elősegítette az egyszerű elszállítást biztosító, helyben lévő vasút.

A viselet nem sokat változott, továbbra is egyszerű volt. Érdekesség, hogy a kisebb gyerekek szoknyában jártak egy bizonyos korig. A képen látható fehér ruhás kisgyermek is fiú.

Az 1930-as gazdasági válság főleg a már elszegényedett parasztságot sújtotta. A szokások és a viselet mindig változott. A viseletbeli változás azt jelentette, hogy a lányok és az asszonyok ködmön helyett már rövid kabátot hordtak. A piros csizma helyett magas szárú cipőhöz hasonlítható lábbelit viseltek. A férfiaknál az ún. gatya viselete teljesen eltűnt, a bőujjú inget sem hordták már; pantallót viseltek nadrágként. A ház és a ház környéke is változott. Igyekeztek a szalmafödeles házakat cseréptetővel ellátni. A hozományként használt tulipános ládát a sublót és a lóca váltotta fel. Megmaradtak a törülközők, asztali terítők és lepedők, mint háziszőttes használati tárgyak. A szabad kéményes megoldású házak is egyre inkább megszűntek, a szabad konyhák is átalakultak meleg konyhákká.

1932-33-ban épült a második iskola terem. A helybeliek tégla jegyet vásároltak és sok ingyen munkával is hozzájárultak a tanterem megépítéséhez. Az iskolás gyerekek a tanterem építését színdarabok előadásának bevételével segítették. A padlózat elkészítését Herédi Pál asztalos végezte el. 1938-ban leégett a malom épülete, majd az égés okozta károk kijavítása után tovább üzemelt. A Halyagos patakon keresztül átívelő hidat is ebben az évben építették.

1939-ben Nógrádkövesden Soltné Vints Mária tanítónő állásáról lemondott, így a megüresedett állásra pályázatot hirdettek. A képviselő testületi gyűlésen készült jegyzőkönyv szerint:

„.Podlipszki Lajos nógrádkövesdi tanító, aki a Képviselő testületi gyűlésen minősíthetetlen módon goromba volt (Atyához) azt akarta hogy Bercelre jöhessen Koppány Károly Berczeli tanítóval. Mivel én ezt nem akartam, tekintve Koppány eddigi magatartását mindent megtett, hogy Varga Margit ordasi tanítónő ne kerülhessen Kövesdre. Géczi Géza esperes plébános is Koppányné jelölését kérte az Egyházmegyei Hatóságtól, amiről én nem tudtam. A választás megtörtént és az egyházközségi képviselők Koppányné Bozoki Erzsébet tanítónőt választották meg. Koppányné beadta lemondását.”

1941-ben épült a Római Katolikus templomtorony; a balassagyarmati Marnó apát szentelte fel szeptember 28-án, a templomot Szent Mihály tiszteletére ajánlották fel.


A szentélybe Báró Barcza Györgyné (szül. Báró Jeszenszky Alexa) másoltatta Olaszországban a Szent Mihály főangyalt ábrázoló képet, amelyet a templomban oltárképül állítottak a hívek. Báró Barcza Györgyné háromszobás szolgálati lakást is adományozott az egyházközségnek. Ebben az időben elkészültek a római katolikus templom építési tervei is.  Kiss László adminisztrátor súlyos idegi betegsége miatt azonban nem foglalkozott az építkezéssel, annak ellenére sem, hogy a hívek a szükséges követ is leszállították az építkezés helyszínére.

1944-ben osztották szét a zsidó földet, a faluban egy Lichtestein Jenő nevű zsidó élt, családja volt, őket korábban elvitték a németek. A németek sok mindent elvittek a faluból, lovat, disznót, stb. A németeknek volt egy védelmi állásuk a Szécsenkei és a Galga patak találkozása előtt, ahol jelenleg a futballpálya található. Egy csupán nyolcfős csapat próbálta feltartóztatni a szovjet csapatok előretörését kevés sikerrel. A szovjet katonák a báró akkori szőlőjének területéről (a mai aszfalt-és betonkeverő telep mellett, ha Becske felé nézünk, a jobb oldali hegy tetejéről) lőtték a falut. Hat házat találtak el aknával, a templomtorony tetejét is eltalálták, csak egy szarufa maradt meg a négyből. A háború alatt az asszonyok, a gyerekek, és az öregek a pincékbe bújtak. 1944. december 8-án reggel léptek be a faluba az első szovjet katonák. Mindent átvizsgáltak: a németeket keresték. Az egyházközség lakásába szovjet tisztek költöztek, és egy élelmiszer raktárt hoztak létre benne. A szovjet hadsereg községünkben hamar kiépítette hadtáp rendszerének ezt a pontját. A kastélyból kórházat alakítottak ki, és mellette pékséget. A pékségbe a kijelölt embereknek mindennap kenyeret kellett sütniük a katonáknak. Az itt dolgozó embereknek a fizetség mindig egy egész barna kockakenyér volt. Egy ideig TSZ-irodaként működő épületben gyógyszertárat rendeztek be. A négyvágányú vasútállomás mellett üzemanyag tárolót hoztak létre, ami a német repülőgépek későbbi célpontja lett. A németek bombát dobtak le a telep közelébe, de a telepet nem találták el. A falu két lakosát: Nagy Erzsébetet és Nagy Juliannát érte a bombatalálat, ők tűzrevaló fáért mentek az erdőbe. Az üzemanyag tároló telep két őrház között terült el. Az akkor kiöntött Galga-patak elárasztotta az üzemanyag telepet, ahonnan szerszámokat és vashordókat vitt el a víz. A bíró és az ügyeletes szovjet katonák a faluból embereket kerestek a hordók összeszedésére. Az élelmiszer és egyéb utánpótlás mindig vasúton érkezett (szárított hagyma, cigaretta, liszt, só, cukor, üzemanyag stb). Minden vagonból a faluban lakó embereknek kellett kirakodni. A leromlott utat is velük javíttatták meg, amit a harckocsik tönkretettek. Ahogy a front haladt nyugat felé három hónap után ők is tovább mentek.

A II. Világháborúban elesettek a következők voltak: Bódi József, Dallos János Géczi Antal, Herédi Ignác, Hornok Mihály, Hruskó István, Illés Antal, Knyazoviczki Ignác, Nagy János, Nagy Erzsébet, Nagy Julianna, Nándori János, Polonkai András, Rubik Gyula, Szaniszló Ferenc, Szilfai János Urbán

 

István.

 


1945-től pártok alakultak a faluban. Paraszt, Kisgazda, Komunista és Szociáldemokrata Párt. Megválasztották a Nemzeti Bizottságot - az adatok alapján - tagjai voltak: Podlipszki Lajos elnök, Paróczi János, Verner József, Szaniszló István, Laczkóczi István, Dobrocsi Ignác, Verner Ignác. Földigénylő bizottság tagjai: Szűcs János elnök, Lisányi Ignác, Matyóka Miklós, Marosi Mihály, Dancsok Gábor, Neizer Ignác, Szabó Vince, id. Bogdán György. A földosztás 1945 tavaszán kezdődött a Jeszenszky birtokból. A lakosok dobszóra gyülekeztek, az ideiglenes kormány földosztó rendeletét ismertették. Megbeszélték a rendeletben foglaltakat, kik igényelhettek földet. Az igényjogosultak a földet családtagok száma szerint kapták. A földosztás kisebb-nagyobb vitákkal fejeződött be.

1945-51-ig a hatvani cukorgyár műveltette a Jeszenszky birtokot, 1952-ben az Állami Gazdaság vette át a művelést.
1948-ban kezdték kiépíteni Nógrádkövesden a kőbánya fedolgozó telepét, amit 1952-ben fejeztek be, és ezzel megkezdődött a nagyüzemi kőfeldolgozás. Ugyanebben az évben
államosították a harangláb és a torony között található két tantermet is. 1951. májusában víz öntötte el a falut. Kilépett medréből a Galga-patak, a Szécsénkei és a Halyagos patak.
1952-53-ban villamosították a falut, leállították a malom működését. Ebben az évben alakult meg a TSZ Nógrádkövesden, a következő tagokkal: Kaluzsa Julianna, Nándori Istvánné, elnök Kaluzsa József, Pesti Imre, Matyóka Ignác, özv. Szőke Jánosné. Egy év után beolvadt a helybéli Állami Gazdaságba. A Jeszenszky kastélyban egy ideig a helybeli szövetkezet boltja és kocsmája volt, később az Állami Gazdaság irodái kaptak itt helyet.

A lakosság továbbra is növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Aratáskor mindig együtt végezték a munkát, az alábbi képek aratás után, csépléskor készültek, a cséplést géppel végezték; ez nagyon poros munka volt.

1956. október 23-án - még aznap - megtudták a faluban az emberek, hogy mi történt Budapesten. Október 26-án a Kőbánya Vállalatnál a vasúti forgalom szünetelése és az áramhiány következtében leállt a termelés. Október 29-én, a felvonulás után tartotta alakuló ülését a Forradalmi Nemzeti Tanács, ahol megválasztották a végrehajtó bizottságot és a faluban 6 tagú elnökség alakult.

A végrehajtó bizottság tagjai lettek: Adamek Géza, Bogdán György, Géczi József, Gémesi István, Kiss Gyula, Kiss János, Laczka Jósef, Lisányi Pál, Mravik Ignác, Mravik János, Obrtál Mihály, Pavló Pál, Séllei László, Szaniszló Ferenc és Verner Pál. Az elnökségbe helyet kaptak Verner Ignác, Marosi Mihály és Nándori István helyettesek is, Bagyinszki János titkár, Géczi Vince, Laczkóczi István. Felállították a polgárőrséget, melynek parancsnoka Adamek Géza lett. A Kőbánya Vállalatnál megválasztották az ideiglenes 18 tagú munkás tanácsot.

Október 31-én Bargár Ödön a balassagyarmati nemzetőrség parancsnoka őrizetbe vette Kárpáti István pártfunkcionáriust. November 10-én négy db T-34-es harckocsi erődemonstrációként megjelent a faluban. A vasútállomásnál megálltak és tájékozódtak a közhangulatról. Mindent rendben találtak és továbbmentek Balassagyarmat felé. December 8-án Verner Ignác lett a bizottság elnöke. Az egyénileg gazdálkodóknak ekkor már beszolgáltatást kellett teljesíteniük. Minden faluban megvoltak azok a helyek, ahová a termény egy bizonyos mennyiségét be kellett adni. A beszolgáltatást rozs, búza, árpa, zab, kukorica, burgonya, azaz a legfontosabb terményekből és a tenyésztett állatok levágásából kellett teljesíteni. A terményt egy ún. Terménybeadási lap segítségével lehetett leadni a kijelölt helyen.

 

 



Itt vagy: Településtörténet