Településtörténet
Nógrádkövesd településtörténete
E-mail Nyomtatás PDF
Tartalomjegyzék
Nógrádkövesd településtörténete
A falu 1848-tól az első világháborúig
Nógrádkövesd az I. Világháború után
A falu története az 1956-os forradalom után, napjainkig
Színjátszás a faluban
Minden oldal

 

 

A falu 1848-tól az első világháborúig:

Az 1848/49-es események idejéből mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy két honvéd vett részt a szabadságharcban a faluból, de már az ő sorsuk is homályban maradt. Az eseményeket követően a robot eltörlésének öröme az, amely valamelyik elbeszélő emlékében még fennmaradt.

A kiegyezést követően (tagosítás) a faluban több földbirtokos is volt. Az ő tulajdonukban volt a földek mintegy 65-70 %-a és a csak a maradék 30 % jutott a jobbágyságnak. A birtokok Stefanides - feltehetően osztrák származású - Marsóski, továbbá Prónai, Huszár és Jeszenszky báró tulajdonában voltak. A szegényebbek az uraságoknál, mint cselédek szolgáltak. 1901-ben:

„…a berceli plébánia tulajdonát képező és Kövesd községi 10.sz. telekjegyző-könyvben a I. 1. Sor 10. helyrajzi számú belsőségi kert, mivel annak soha semmi hasznát nem vehette a plébános, örökrész eladatott, és megvette Báró Jeszenszky Sándorné született: Gróf Zichy Ilona, Kövesdi lakos 200 Koronáért. Ezen vételár egyházmegye alapítványhoz lett befizetve. Jóváhagyatott 2548/1401 sz. egyházmegyés végzéssel.”

1902-ben Báró Jeszenszky bérlője Müller Lajos volt. Sok üres és parlagon lévő földet megműveltetett, és erdőket irtatott ki. Kijelentette: „A pénz nem számít csak munkás legyen!” Az árokpartot is bevettette fűvel. A birtokot abban az időben a falu elszegényedett földművesei, zsellérei művelték a cselédekkel együtt. A föld megművelése faekével történt. A föld egy részét mindig ugaron hagyták (pihentették). Az uraság szántotta a földet és vetette be cselédjeivel, de az összes többi munkát a részmunkások végezték el: kukorica háromszori kapálása, kukorica letörése, hazaszállítás az uraság részére, a szár levágása, kévékbe kötése. A dolgozók negyedéből művelték a földet, ez azt jelentette, hogy pl. 1 hold művelésénél a termény negyedrészét vihette haza a munkás, azaz az uraság szállíttatta haza saját cselédjeivel. Hasonlóan történtek az aratási munkálatok is. Müller után még ketten bérelték a báró birtokait: Szép és Mészöly nevűek. Legközelebbi piaci és vásár lehetőség Vácott volt. Az odavezető utat szarvasmarha ill. lófogattal, vagy gyalog tették meg az emberek, földúton.

A faluhoz tartozott még az ún. Kristóf major (Hováth tanya, most Forvenc puszta), László major (Huszár tanya, most Világos puszta) és a Malom telep, ahol szívógázmotoros vámőrlő malom működött. 1890-ben a váci püspök támogatásával közadakozás útján a harangláb és az iskola terem mellé újonnan kőből készült keresztet állítottak a hívek Paróczi Ignác bíró javaslatára, melyet szeptember 29-én szenteltek fel. Ehhez a püspök 60 Ft-tal járult hozzá. A fenntartási alap 20 Ft volt, amelyet a váci Kegyes alapítványok Gondnokságánál kezeltek.

Kövesd fejlődésében jelentős változást jelentett, hogy 1896. szeptember 8-án átadták a forgalomnak az Aszód-Losonc vasútvonalat és a helyi vasútállomást. A vasútvonal és a helyi vasútállomás megépítésére kisajátítással igénybe vették a kövesdi hitközség földterületét is, ezt támasztja alá a berceli Katolikus Plébánia füzetében található bejegyzés is:

„1898-ban kövesdi plébánia földért a vasút részére kisajátított....   társulat fizetett 67 frt 65krt. Ebből a Galga szabályozásra Kövesd község pénztárába befizetve lett 26 frt 5 kr. Tőkésített: 41frt 85kr. Galga szabályozása fizetett: 14frt 6kr. Tőkésítve lett: 27 frt 18 kr. A tőke kezelteték Központban Vácott.”

1900-ban a faluban 457 fő élt, ebből 396 fő katolikus, 35 fő evangélikus, 10 fő református és izraelita (zsidó) 16 fő . Géczi Antal helyi lakos 1904-ben Kövesden a Becske felé vezető út mellett, kő alapon téglából épült, oszlopban álló Szűz Mária szobrot emelt. A fenntartási költségek fedezésére 30 koronát fizetett be az Ajtatos alapítványnak, a Kegyes alapítványok váci központi pénztárához. 1906. november 28-án id. Knyazoviczky János a kövesdi temetőbe emeltetett kőkeresztet. A fenntartására 60 koronát fizetett be.

A nógrádkövesdi iskolánál 1912. augusztusában Ledényi Lajos kántortanító nyugdíjáztatása miatt megüresedett állást Bobovniczki Miklós személyével töltötték be, aki pályázat útján nyerte el az állást. Ez év nyarán alakíttatta át a hitközség a nógrádkövesdi kántortanítói lakást, miután a szalmatetős ház már olyan romos állapotba került, hogy lakhatatlanná vált. Az átalakításhoz szükséges összeget, 3000 koronát a váci Kegyes alapítványtól kölcsönként vette fel a hitközség. Miután azonban nem volt, aki az építkezést figyelemmel kísérje, a lelkiismeretlen vállalkozó olyan rossz munkát végzett, hogy a későbbi években az épülettel mindig gondok voltak. 1914-ben a nógrádkövesdi kántortanítói lakásra felvett összeg visszafizetésére iskola pótadót vetettek ki, melynek beszedése nehézségbe ütközött, ezért a hitközség a községi Képviselő testülethez fordult, s ezáltal sikerült kivívni, hogy a 3000 koronát három egyenlő részletben, községi segély címén megkapja, s a fennálló kölcsönt így visszafizethette. Ebben az évben Báró Jeszenszky Sándor 200 koronás Szent Mise alapítvánnyal kérte, hogy minden év május hó 7-én megboldogult neje Gróf Zichy Ilonáért egy énekes gyászmisét tartsanak.

1914-ig nem sokat változott a viselet a faluban, a férfiak még mindig bő ingben, és házilag szőtt nadrágban jártak, amelynek az alja rojtozott volt. A bocskor viseletét azonban egyre inkább a csizma váltotta fel. Fokost is szerettek maguknál hordani, különösen ünnepélyes alkalmakkor. Ha lakodalom volt a faluban, a vőfélyek lóháton mentek fokossal a kezükben. Az asszonyok ruházata már díszesebb volt. Félinget hordtak, amit házilag szőttek, sok, színes díszített szoknyát és pruszlikot. Főkötőt is viseltek az asszonyok, de a lányok általában kendőt viseltek főkötő helyett. Télen ködmönt viseltek. A lábukon az asszonyok és lányok is piros csizmát viseltek, valószínűleg innen ered a fennmaradt népdal is:

„Amíg engem szerettél,

Piros csizmát viseltél”

A férfiak télen szűrben és bundában jártak.

Visszatérve a lakodalomhoz: ilyenkor a vőfélyek - mint még ma is sok helyen - a lakodalom minden részletéhez: ebédhez, vacsorához, tánchoz verseket mondtak. Ilyen versek a következők is, amelyeket egészen a mai napig is szavalnak a lakodalmakban:

Leves előtt:

Érdemes vendégek nem jöttem üresen,
Értékkel terhelve vagyon mind két kezem.
Itt vagyon a leves, melyet adott jó hús,
Dicsértessék érte az Úr Jézus Krisztus.
Szakácsné asszonnyal jól megsózattam,
Hogy el ne ejtsem a tálat végig imádkoztam.
Most arra kérem álljanak szépen fel,
Ki-ki hite szerint az asztali áldást magában mondja el.
Ámen! Jó étvágyat kívánok!

 

Főtt húskor:

Elhoztam a kakast egész taréjával,
Jó puhára főzve a maga tyúkjával.
Szaladott a kakas a jérce nyomában,
Hogy elkaphassa nosza én utánuk.
A szakácsné asszony erősen esküszik,
Hogy mióta a nap alatt sütközik,
Jobb ízű eledelt még nem kóstolt sose,
Kedves vendégeink kóstolják így van-e?

 

Sült hús előtt:

Pecsenyét is hoztam nem is csak egyfélét,
Köszörülje meg jól ki-ki kése élét.
Kik pecsenyét esznek, mind sokáig élnek,
Őseink is ettől lettek olyan vének.
Mert a jó pecsenyét erősen szerették,
Utána a torkuk borral öntözgették.

 

Sütemények előtt:

Finom fehér lisztből készült e sütemény,
Porhanyós, jó ízű, csak egy kicsit kemény,
Kívül-belül meg van ez cukrozva,
Mint a borbélylegény be van púderozva.
Olyan édes, mint az olvasztott méz,
Menten megkívánja, aki csak reá néz.

Menyasszonytánc előtt:


Most az ünnepségnek jön legszebbik része,
Kell, hogy a szivünket menten megigézze.
Itt áll a menyasszony, rózsás az orcája,
Rajta hát vendégek egy-egy rövid táncra,
Lelkükre kötöm ám, a cipője sarkát nehogy letapossák!

 

 

A vallásos élet intenzívebb lett. A mezei munkákat már szombaton délben befejezték, kizárólag a vasárnapi ételekkel foglalkoztak, a jószágoknak előkészítették az ennivalót, csak eléjük kellett tenni azt. A böjtöt szigorúan betartották, csak túrót, sajtot később ruszlit ettek, még a zsírosabb ételeket is kerülték ilyenkor. Amit az egyház tanított, az szent volt, ez is az szigorú vallásosságot mutatta.

A legtöbb népszokás karácsony környékén volt. Karácsony estéjén, főként fiatalok, a házak ablaka alá jártak és miután megkérdezték, szabad-e énekelni, karácsonyi dalokat énekeltek. Ennek fejében pénzt és esetleg diót kaptak. A kanászok a disznótartó udvarában tülköltek ilyenkor. Ostyasütés is szokásban volt, ezt rendszerint a harangozó sütötte, neki ebből jövedelme is volt. Szintén szokás volt a Betlehemezés is, ez a szokás mind a mai napig fennmaradt ebben a faluban is.

Farsangi szokások is voltak, a legények lányos házakhoz jártak énekelni, itt szalonnát kaptak. Ennek egy részét eladták, majd a kapott pénzből jót mulattak a kocsmában. Ilyenkor felvonulások is voltak az utcán, a fiúk kurjongattak és énekeltek.

 

 



Itt vagy: Településtörténet